
Lonnie átjött ma, de minden valahogy... más volt. Az íróasztalomnál ült, és nem akart rám nézni.

Végül megkérdeztem mi a baj. Azt mondta úgy érezte valami rosszat tett azon az estén a városban, mintha tudnám...

de azt mondtam nem, semmi rossz nem történt, csak annyit akartam mondani...

De nem találtam a szavakat. Úgy éreztem mindjárt sírni fogok, pedig nem voltam szomorú. Felállt és leült mellém az ágyra. Ránéztem.

"Lonnie... gondolod hogy... valaha is..."

...és ekkor csókolt meg.